Mindennapok.

Arián egyelőre lelkesen kick-box-ozik. És főleg kick-el, mert a keddi edzésen párszor rugdosódott, egy apuka rá is szólt a végén. Ezt imádom, amúgy. Nekem szóljon, b.meg, majd én megbeszélem a gyerekemmel. Ugyanakkor, az is tuti, hogy Arián megijedt, lehet, hogy nem fog többet rugdosódni. A hétfői edzés után kedden is ment, ahol nagyobbak is vannak, voltak 40-en, de csúcs, hogy az edző itt is rendet bír tartani. Brutál kemény edzés volt, fut, ugrik, fekvő, kidobós, stb., szakadt a gyerekről a víz, csak a másfél óra legvégén próbált kicsit lecsalni a kutyafutásból és térden közlekedett :). Alig élt utána és nagyon éhes volt, már a kocsinál elkezdte benyomatni kézzel a rántott husit, amit Anya pakolt be.
Bindi közben lelkes tornász. És a tornászok is lelkesednek érte, ez olyan jó érzés. Mondják, hogy onnantól kezdve, hogy bemegy, hogy "sziattok!", végig csicsereg, tök cukker. Közben egyre ügyesebb, simán utánozni próbálja  a nagyokat, múltkor kézen átfordulva lement hídba, Anya volt ott, szívbajt is kapott, mondta neki, meg az edző is, hogy ezt hagyja abba. :)
Ariánka hétfőn és kedden hozott először nem mosolygós arcot a magatartásra, állítólag valakivel kötözködött. Öt fokozat van: mosolygós, egyenes száj, nincs száj, szomorú száj és sírós arc. Na, mi még a nincs szájig jutottunk. Aztán tegnap újra minden mosolygós volt, sőt, 100%-os matek tudáspróbát írt, több-kevesebb témakörben.
Na, a magyarra leszek kíváncsi, mert nem egy szépírású gyerek a drágám. De ez olyan hülye dolog is. Mert lehet, hogy tök okos, ír, olvas, de közben esetleg azért húzzák le az értékelését, mert csúnyán formálja a betűket. Majd meglátjuk.
Reggelente tök szupi most, hogy Ajay viszi Bindit, aki nagyon örül az új autóban utazásnak, meg annak, hogy Apa minden reggel vesz neki valami finomságot a sarki kisboltban :). De így én Ariánt kidobom a sulinál, oké, nem kidobom, hanem besétálunk kézen fogva, felvisszük a táskát, visszasétálunk az udvarra és beáll a sorba. Első két hétben folyamatosan a reggelihez vittem be, és tanárnéni leszidott, hogy ne késsen többet a gyerek. Na, ez hatott. Az lett a vége, hogy én előbb felkelek, nem fél 7-kor, mint eddig, a ruhákat legtöbbször már este előkészítem és mivel csak Ariánt kell vinni, még emberi időben be is érek a munkába. Most egy újfajta rend alakult ki nálunk és tök jó. Ajay is mindig bejár, nem otthonról dolgozik, ami neki is jó, sztem kezd rájönni. :).

Vége a focinak :(.

Kivettük Ariánt fociról. Nagy döntés volt. De megszületett. Már Laci bácsihoz eleve nem akartam járatni. Nem szeretett menni.
De sok minden változott, az önkormányzat, próbálván szétbombázni a csepeli focit, aminek ugyebár baloldali a tulaja, míg az ök jobboldali, ÖK focit hozott létre. Elvitt egy csomó gyereket, és vele együtt, a mi szerencsénkre, Laci bácsit is.
Jöttek cuki, lelkes, fiatal új edzők.
Arián irtó lelkes lett, szorgalmas, ott maradt a pályán edzés után, imádta.
Aztán eltelt egy hónap. Jöttek az edzés végi focik. És ő téblábolt, bénáskodott, nem ment neki.
Plusz a kis cukik is be-be szóltak neki, ez már dívik ekkora korban. Ettől úgy láttam, hogy frusztrált lett, lelkesedés alábbhagyott. Elkezdett az edzőkkel szemtelen lenni, mert rászóltak, hiszen ő mekkora király, ő jól csinálta a gyakorlatot, ne szóljanak már rá :), elkezdett kötözködni foci közben a társakkal, volt, hogy valami nekiment véletlen, erre utánaszaladt és visszalökte. Uh.
Emellett, őszintének kellett lennem magamhoz is. Nem nagyon akart velem meccset nézni, nem érdekli, nem tör előre, mint hős csatár, amellett, hogy a feladatokat szereti. De magát a végén a meccset nem.
Most sportágat választunk. Mert mozognia muszáj.
Az úszás adott, mert nyáron intenzív úszástanfolyamon vettek részt és azt szerette, most is vágyik oda. De ma este megnézi a nagyon eredményes csepeli kick-box akadémiát. Mindig csápol, harcoskodik, hátha jót tesz neki, hogy kiengedheti a gőzt.
Meglátjuk.
Ki tudja? Hátha egy nap még focizni akar. Most ott állnak a szép kis mezek, cipők :(.

Iskolakezdés.

Ariánka iskolás lett. Nem nagyon mutatott iránta érdeklődést a nyáron, aztán mégis nagyon lelkesen indult neki.
2 hete jár, eddig minden nap mosolygós arcot hoz magatartásból és szorgalomból. Ügyesen, okosan csinálja a feladatlapokat, amit csinálnak, volt, hogy az egész osztályból csak 5-en kaptak matricát dícséretként matek órán, ő volt az egyik.
Kár, hogy manapság itthon nem kap tőlem mosolygós arcot magatartásra. Szemtelen, hangos, veri a húgát, hisztis. Emellett édesdrága, de nagyon nehéz vele most nekem. Pedig annyira szeretem. Küzdök. Fegyelmezek, büntetek. Néha sakálüvöltök. Na, az gáz. Nem szabad. De viszonylag könnyen kihozza belőlem az állatot :D.

Kész vagyok.

Mostanság kezdem azt érezni, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok. Ma is úgy indultam el munkába, és késtem el, persze, hogy elsírtam magam a kocsiban. Ez az én gyengeségem is, de az is biztos, hogy a gyerekek sem törekednek arra, hogy könnyebben menjenek a reggelek. Szinte nincs olyan reggel, hogy ne legyen veszekedés, könyörgés, öltözzetek, csináljátok, amit kérek, szörnyű. Az ő idegeiket is megviseli és a miénket is. Persze, mint máskor is, magamban keresem a hibát. Miért nem voltam képes őket megtanítani arra, hogy reggel mit kell csinálni? Én rontottam el. Legalább már odáig eljutottunk, hogy reggel nem nagyon kapcsoljuk be a tv-t. Amíg otthon voltam velük és csak ovi volt, reggelente gyerekkávé, tv, jaj, de szép az élet. Aztán idegesen rohantunk oviba. Most látom szép jövőmet. Jön az iskola. Plusz nekem reggel 8-ra be kéne érnem. Rohadt szarul megy a dolog.
Ma reggel totál nem raktam össze, hogy csak én tudom vinni a gyerekeket anyához, vagy nagyon késve mennek bkv-val. Ugyanis tegnap a Chevi után eladtuk a Renault is. Sírtunk is Anyával, kicsit Apa egy részét adtuk el, remélem, nem haragszik érte, bár tudom, hogy mondaná, mekkora barmok vagyunk, hogy eladtuk. De Ajay nagy,  csillivilli autót akar, nem tudom róla lebeszélni és már belefáradtam a vitába ezügyben. Lesz valszeg egy 10 éves bmwénk és majd aggódhatom, mennyi a fenntartási költség. Hurrá.
Szóval, mikor eljutott az agyamig, hogy mindenképp nekem kell őket vinni, már 7.30 volt, indultam volna. Arián legózott, mert mikor, ha nem reggel. Ajay nem segített, odament, mondta, hogy öltözzenek, de nem öltöztek. Így hát lement, hogy ő felöltözzön. Kösszépen. Én megyek, Arián öltözz. Ööö, nem. Szuper. Felrúgtam a legós dobozát. Sírt. Erre totál elszomorodtam, mekkora rohadék vagyok. De elmondtam neki, hogy ne haragudjon, de tudja, hogy ez nem az az időszak, mikor reggel rohanok, hogy ellenkezzen. Megértette, felöltözött. Jött Bindi. Aki már 20 perce csak az ágyból kuksizott, akárhogy fenyegettük, hogy itthon hagyjuk, nem érdekelte. Nagy nehezen kimászott, Ajay elkezdte öltöztetni, elkezdte apját karmolni, na, az tud fájni. Szemtelen, kicsi létére. Apja megfegyelmezte, bőgés.
Na, összevesztünk apjával, úgy indultunk. Szuper kis reggel. A fejem meg leég, mikor 8 helyett fél 9-kor besunnyogok.
Szóval. A terv. 8-kor ágy. Csak rajtam múlik. Mindent lerakni, nem érdekel a hiszti, lefeküdni. Mivel totál fáradtak mindig, mennie kell. Ruháikat előszedem, reggel 6-kor ébresztő. Elegem van. Nagyon. Legfőképp magamból...

Vége az ovinak, Ariánnak végleg.

Ariánka ma volt utoljára oviban, hivatalosan, mint ovis. Persze, fog majd néha odajárni, hiszen Bindi még ovis, de akkor is. Mivel Bindinek torokgyulladása lett kedden és így otthon volt, Arián is kibulizta, hogy maradjon. Vagyis Mamival. Imádnak vele lenni. Tegnap este mondta Arián, hogy itthon alszik, reggel pedig elmegy oviba. Ebből az lett, hogy reggel hisztizett, hogy megy Bindihez meg Mamihoz. Bevittem az oviba, összepakoltunk, elbúcsúzott azoktól, akik ott voltak és ment Mamihoz. Kemény anya vagyok, na!
De nem akartam túlszivatni, így is kiakadt, mikor megálltunk az ovi előtt. Ha unja már, akkor főleg jó jel arra, hogy már iskolába kell mennie. A következő hetekben intézni fogjuk az iskolacuccok vásárlását is. Juhhu. :)
Sajnálom, hogy vége a leggondtalanabb korszaknak a kis életében. Nekem nagyon sokat jelentett, ő meg lehet, hogy nem is nagyon fog emlékezni rá. Én pl. nagyon kevés dologra emlékszem az ovis koromból. Fura dolog ez nagyon.

Első nap a bölcsiben:

Utolsó nap az oviban:

4 éves tündérke.

Bindike, 4 éves lettél. Nem is tudom, hogy mondjam el, mennyit adtál az életünkhöz, hogy egy csodaként tekintünk Rád. Remélem, érzed, hogy Nélküled nem lennénk ugyanazok. Most egy nehéz időszakot élünk át, remélem, jól jövünk ki belőle. Most azt érzem, hogy nem tudjuk Neked mindazt megadni, amit megérdemelsz és csak remélni tudom, hogy jobb lesz, és szép, teljes életet élő emberkévé nősz mellettünk. Annyira különleges vagy, különlegeset érdemelsz. Adja az élet, hogy megkapd.

Még ez is.

Ja. Még a munkakezdéshez. Én ritkán vagyok beteg. Múlthét vasárnap elmentünk a Várba március 15-ézni. Bekajáltam valami csirkés kaját. Egész éjjel hánytam, reggelre szinte tántorogtam. De nem mondhattam a főnökömnek, hogy első nap nem tudok jönni dolgozni. Végigcsináltam a napot, bár már minden tagom fájt, mire hazaértem. Közben persze a gyerekek is letaknyosodtak, Anya volt velük egész héten, nagyon szépen ellátta őket, játszottak, ettek-ittak, nagyon jól érezték magukat. Mert persze mikor legyenek ők is betegek, ha nem ilyenkor???

Hurrá, hurrá.

Naszóval. Dolgozom. Ami anyagilag jó lesz majd. Lehetnék kamukéró és mondhatnám, hogy élvezem, de nem. Csinálom, mert muszáj pénzt keresnem, és kedvesek a kollégák, a főnök, jó az iroda. Első 3 nap boltban dolgoztam, persze, véletlen sem Csepelre tettek, hanem P.lőrincre, ami azért volt nagy élmény minden reggel és délután, mert felbontották Csepelen a főutat és totál dugó volt, reggel, este, minden mellékúton is. Első nap még volt egy félórás elmélet, de tulajdonképpen 3 napig polcot töltöttem, dobozokat pakoltam, kedveskedtem a vevőkkel. Egyébként élveztem. De az tuti, hogy becsavarodnék, ha naponta ezt kéne csinálni. Mindig az a téma, hogy mi nincs a polcon és azt kell kihúzni, kipakolni. Őszintén nagyra becsülöm a kollégáimat, akik tök szar pénzért csinálják ezt napi szinten, látszik is rajtuk, hogy szét vannak hajtva.
Tudom, hogy egy elkényeztetett hülye, lusta macának tűnök, de nem ezért nem vagyok oda meg vissza a munkáért egyelőre. Hanem az idő miatt. Reggel 8-ra bent kell lenni. Persze, ez magával vonzaná azt is, hogy tök hamar otthon van az ember. De 5-ig bent kell lenni, ez azt jelenti, hogy a gyerekekért majd csak fél 6-ra fogok odaérni, edzésnapokon pedig esélytelen, mert fél 5-től már kezdődik Ariáné és így eleve Anya viszi majd őket, én odaérek, mikor odaérek. Szegény gyerekek bent lesznek fél 8-tól az oviban és majdnem utolsónak fogom elhozni őket. És ezért tökre sajnálom őket. Eddig máshoz voltak szokva, és tudom, hogy megszokják, de 10 óra az oviban, az sztem szívás. Még majd alakul, mert lehet, hogy érdemes lenne, hogy reggel Apa vigye be őket, de akkor meg későn fognak beérni, és addigra már mennek a foglalkozások. Azt meg nem mindig tudjuk letutizni, hogy ő menjen értük minden nap, hiába tud itthonról sokat dolgozni. És akkor még ott van az, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy ha már ilyen szuper jól elkezdtem az edzést a fitnessben, akkor folytatni is szeretném, heti háromszor. Valószínűleg az lesz, hogy amíg Anya ül a gyerekekkel kedden és csütörtökön edzésen, addig én is edzek. Így persze, lemaradok az ő edzésükről :(((((. Szóval, igen, beütött a valóság, mint oly sok embernek, hogy alig látom a gyerekeket, és tényleg örülök a hétvégének. A munkahely kultúrált, sokkal kisebb létszámú, mint a Tesco volt, külön kis irodánk van, 4 lánnyal dolgozom együtt, plusz a főnök. Egyik lány szülni fog, tehát 4-en leszünk összesen, májustól. Addig azért igencsak virítanom kéne valamit, de most még elég zavarnak tűnik minden. Nem azt a területet fogom vinni, amit korábban, ezért izgulok, hogy nagyon résen legyek és sehol ne rontsak, mert azért egy munkajogban, cégjogban igencsak oda kell figyelni. Ez persze így volt a korábbi területnél is, de azt már csuklóból nyomtam. Ah, abbahagytam a nyavalygást, mielőtt magamat is megutálom. Mert jó pénzem van, céges kocsim, és mégis fáj a szívem. Mert már nem a gyerekekről szól az élet. Legalábbis nem annyira :(.

Boldog születésnapot.

Drága, drága Apukám!
Ma lennél mindössze 64 éves. Nem tudunk Veled már ünnepelni. :(((((
Lehet, hogy azért, mert tudtam, hogy jön a szülinapod, vagy tényleg van valami ezzel a misztikus világgal, de itt voltál velem szerda éjjel álmomban. Nagyon fájt elengedni Téged, még álmomban is :(.
Nagyon, nagyon szeretünk.

Egy év.

Ma egy éve, hogy Apa meghalt. El sem hiszem. Egy éve tudom, hogy mi az az igazi fájdalom, a düh, hogy nem tudsz semmit tenni, tehetetlen vagy és le kell nyelned a történéseket. Mindennap itt van a gondolataimban, érzéseimben, minden nap végigfuttatom a fejemben az utolsó napokat, a halála napját, a kórházat, a mosolyát, szavait, tanácsait. Fogom az autó kormányát és eszembe jut, hogy ezt ő is fogta, elmegyek az utolsó körös interjúra abban a fekete ruhában, amit a temetésére vettem, mert, bár nem hiszek a halál utáni semmilyen misztikumban, de azt gondolom, hogy akkor velem van, támogat, és milyen büszke lenne rám. Mindig az volt, mindig büszkélkedett, imádott. Talán jó is, hogy ő már nem tudta, hogy nem dolgozom, hogy kínlódom a munkakereséssel. Ő ezen szétidegeskedte volna magát, aggódott volna, hogy mi lesz, hogy boldogulunk, miért nem megyünk már külföldre? Nincs itt, sok dolgot nem tudok már megkérdezni tőle, hova vitte a kocsit mindig szervízbe, mit szórt le először, a fűmagot vagy a tápot, hol vegyek biciklit, ezt hogy kell csinálni, azt hogy kell csinálni, segítsen dönteni az ő higgadtságával, tegyen helyre, ha kell. Már sosem lesz rá lehetőség :(((((((((((((((((((((((((((((((. NEM TUDOM FELFOGNI!!!
Úrég, hogy tud ez fájni. Már semmi nem olyan, mint volt, mégis minden megy tovább és folyik normál mederben és ez szinte felháborító. Mert azt érzem, hogy a világnak meg kellett volna állnia, mert ő távozott belőle. Nincs igazság.

Kölcsey lesz az.

Döntés megszületett. Megnéztük, amit lehetett, hogy biztosak legyünk abban, amit a szívünk diktál és átbeszéltük Ajayval, hogy mi legyen, ő is egyetért. Ariánka a Kölcseybe fog járni. Keményebb, de vidámabb, játékosabb, érdekesebb órákat tartanak a kedvesnek tűnő tanárnénik. Lesz valszeg követelmény, de marha jó agyú gyerekünk van és segítünk is neki, ha kell.
Jaj, drágám, iskolába fogsz menni. A szívem szakad meg. De kicsit meg is nyugodtam, hogy lerendeztem magamban a dolgot.

Vééééééééééééééééééééééégre!

Ez az el sem hiszem már kategória! Ma felhívott a Penny, hogy szeretnék nekem felajánlani a munkát! Elfogadták a fizuigényem, kocsi és telefon. JIPPIIIIIIIIIIIIIIIJÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ! Hihetetlen, hogy 6 év után dolgozni fogok és az is, hogy mennyit kellett szívnom, mire munkát találtam. Persze, az utolsó utáni pillanatban, de még menthető állapotban vagyunk anyagilag, sztem direkt játszik velem a sors. Viszont itt lehettem Anyának eddig és imádtam a 6 évemet, még akkor is, ha annyi szomorúság és küzdés is jellemezte. De azt, hogy közben két babám lett, akikkel itthon lehettem, soha a világon nem cserélném le semmiért. Majd még írok egy jajdesajnálomhogyvégetértagyeses6évem, siránkozós posztot is :).

Pörgős szerda.

Ma 3. körön voltam interjún a Pennynél. Ájvé. De pozitív élmény volt, a HR igazgató, Ügyvezető Igazgató és Jogi Igazgató beszélgettek velem. Főleg az Üv., aki a Jogi I. felettese. Szépen végigvezette a beszélgetést, rákérdezett dolgokra az önéletrajzomból, gondolom, hogy nem bullshiteltem-e olyasmikkel, hogy pl. stratégiai megbeszéléseken vettem részt, milyen adminisztratív terhek, milyen fogyvéd. krízishelyzetek, amiket levezényeltem. Úgy láttam, elégedettek a válaszaimmal, velem. De majd választ adnak. Ha igen, ha nem. Megint várni. Olyan nehéz. Ugyanakkor fura is belegondolni, hogy mi lesz, ha dolgozom. Sok minden változik majd az életünkben. De mostmár nagyon kellene, hogy legyen munkám.
Ma van Ariánka névnapja. Megpuszilgattuk, boldog névnapot kívántunk. Tetszett neki, hogy ma ő az ünnepelt. Persze, csak este tudtam, mert reggel iskolai nyílt napra mentem és siettem, már 8 előtt ott kellett lenni a Katonában (ahol egyébként két totál hideg tanárt megnézve, el is jöttünk, mert a régi, dögunalmas iskolai évek jutottak eszembe róla, ahol nem örömből, hanem kötelességből tanulnak a bezöldült gyerekek), hagytam őket aludni, mert kedden foci/torna volt, csak úgy horpasztottak reggel, nem volt szívem felkelteni őket. Ünnepelni valszeg vasárnap fogunk, Kriszék is jönnek és Anya is, közösen tervezzük, hogy biciklit adunk neki.
Ugyanis ez a kis ügyes tündér megtanult bicózni! Nem, nem tőlünk. Bántott is a dolog eleget, hogy még meg sem tanítottam Ariánt biciklizni. Ő nem volt rest, ősszel felült az oviban egy bicóra és megtanult 1 nap alatt két keréken menni. Ennyi :). Imádom. Úgyhogy, mivel ultra kicsi a régi bicója és a nyakában van a térde, de mégis teker veszettül, kitaláltuk, hogy kapjon egy megfelelő méretűt. Szerintünk nagyon boldog lesz :).

Farsang 2015.

Ma farsang van az oviban. Abban gondolkodtam, hogy páros jelmezt kéne csinálni a gyerekeknek. Eszembe jutott a Szépség és a Szörny, lehetett volna szörny jelmezt kölcsönözni és hozzá Bindinek Belle ruhát. De azért az úgy egy 20ezerbe biztos került volna. Erre most nincs pénz. És kreatív is akartam lenni, majd én csinálok jelmezt. Eszembe jutott, hogy sokan mondták már, hogy Bindi úgy néz ki, mint a Gru (Despicable me) c. meséből Agnes. Na, akkor legyenek Gru és Agnes. Kivitelezhető. Vannak itthon ruhák, lehet varrni piros gombot Bindi kantáros nadrágjára, sárga zokni hozzá, egyszarrvúja úgy is van, a haját pedig beszárítom keményen. Ja. Sárga-barna csíkos póló a világon nincs, ezért vennem kellett ruhafestéket és egy sárga pólót becsíkozni. Ariánnak pedig vettem kopasz haj sapkát (ami olyan, mint egy testszínű úszósapka), kifestettem a szemöldökét gonoszra. És vettem orrgyurmát, na lesz neki majd tuti orra. Ma reggel másfél órát szekáltam szerencsétlen gyereket, és az a rohadt orr nem ragadt oda. Pedig a bemutató videón olyan rohadt könnyűnek tűnt. Már tiszta idegek voltunk, szegény Arián már nem is akart farsangra menni, mert ő nem lesz jó Gru. Aztán jött az ötlet, hagyjuk a gyurmát, kivágtam egy háromszöget papírból, ráragasztottam, lealapozóztam és kész volt. Persze, ő nem hitte el, hogy így is jó, pedig az volt. De megszenvedtünk érte. Úgy sajnálom ilyenkor, hogy nem tud nyugodtan indulni az én hülyeségem miatt. De amikor már bent volt és körberajongták, láttam, hogy megnyugodott és jól érezte magát. Szörnyű egy anyja van, na :((((((.
A süti pedig szétcsúszós lett, amit készítettem. Mondanom sem kell, hogy a majd 30 fős csoportból megint csak én meg még egy anyuka csinált sütit, úgyhogy azért összeszeltem két tányérra valót és otthagytam. Legfeljebb jól összekenik magukat :).
Jövőre pedig valami sokkal egyszerűbb dolgot választok...








 

Bindi, a tornászlány.

Bindi tornázik. Én még nem akartam sehova beíratni, hiszen még csak 3 éves, most kezdte az ovit, ne terheljem túl. De mindig ott ácsingózott a fociedzéseknél a tornateremnél és csillogó szemmel nézta az rsg-s lányokat. Egy anyuka megszólított, hogy hozom ide? Áh, nem, még kicsi. Ó, az ő lánya is 3 évesen kezdte, kérdezzük meg. Megkérdeztük. Menjünk hátra, ott vannak a kicsik, nézzük meg őket, be is állhat, ha akar. Hátramentünk, addig Bindi minden szembejövőnek boldogan, hangosan újságolta, hogy megy tornázni, ahol kicsik vannak, és ő is beállhat :). Bementünk, Bindi leült, levette a cipőjét és végigcsinálta a másfél órás edzést. Ez volt október közepén. Azóta jár. Lelkes, csinálja, ügyesedik. Totál cukker. Ő a legkisebb. És a legcukibb. Nekem :).

Első óra:

Egy kis cukkerság :)

Kedvenc játék az edzés végén, Mókuskák, ki a házból! :)

Arián, a focista.

Most komolyan. Nem az egyik legcukibb focista a világon? Imádom ezeket a képeket :). Persze, Arián nem szaggatja szét az istrángot, ha a fociról van szó, de csinálja, megy, mosolyogva jön ki. Sportol és ez a lényeg. Mostanság küzdősportokat emleget. Még gondolkodom...

Egy kis jellemrajz mostanság.

Bindi februárban elkezdett bölcsibe járni. Nagyon szerette, ügyesen is vette az akadályokat. Ezt megelőzően, tudván, hogy bölibe fog menni, eldöntöttem, hogy januárba leszokunk a pelenkáról. Le is szoktunk. Kb. másfél-2 hét alatt. Bindi ugyanolyan szuper emberke lesz, mint Arián, ez már most látszik. Persze, egy anya mindig elfogult, de én azért a hibáikat is látom.
De azért mindig jól fel tudom mérni, bárhol is vagyunk, hogy mennyire különböznek másoktól. Nagyon intelligensek. Arián iszonyat jó emberismerő, mindenkit két perc alatt kiismer és próbára tesz. Ez később még jól jöhet. Bindi tele van ún. józan paraszti ésszel. Mindent észrevesz, megjegyez, felfigyel, szóvá tesz.
Szeptemberben kezdődött az ovi. Bindi simán beilleszkedett az oviban, mindenki imádja, ahogy dumál, barátkozik, puszilgat, szeretget, mindenkivel kedves. Arián ugyanez, de nála megvannak a fiús rosszalkodások.
Amikor beülök fogadóórára és csak fényezik a gyerekeket egy órán át, akkor baromira tud dagadni a mellem. Mindez persze csendben, szerényen :). Ariánnál annyit mondtak, hogy nagyon szeretetéhes, és ezt tudom is. Azóta tart, hogy Bindi is van. De nagyon igyekszem kompenzálni és egyébként nagyon érzem, hogy ezt ő is tudja és egyre magabiztosabb, tudja, hogy mekkora ember is ő nálam :). Bindiről nem is tudtak semmi olyat mondani, ami negatív lenne. El vannak tőle ájulva.
Igen, van szemtelenség. De ez is inkább velem. Mert egy gyenge nyunyi vagyok néha és hagyom őket. De én is fejlődök és ez rajtuk is látszik, mert egyre összeszedettebbek. Ha Arián néha elereszt valamit, egyből jön, abban a pillanatban és szeretget, bocsánatot kér, őszintén megbánja.
Szuper jól ismeri a húgát, fordítja, hogy az mit akar, tudja kezelni és nagyon szeretni őt. Néha piszkálja, de alapvetően nagyon benne van az oltalmazó nagytestvér.
Bindi minden kis figyelmet százszorosan meghálál. Ha csak ideülök vele tévézni és az ölembe ülhet, látom, hogy felvillanyozódik és cserfeskedik, szeretget, megbeszélünk mindent :).
Ah, iszonyat szerencsés vagyok ezzel a két gyerekkel. És erre minden nap emlékeztetem is magamat, mikor más gondok miatt hajlamos vagyok búsongani. Mert a világon már nem számít.

Ezt néha fordítva is megpróbálják :). De Arián nagyon boldogan játssza Bindi lovacskáját :).



Óvodai fényképezés.



Adventi koszorúnk. Ment ám az éneklés, fel is vettük! :)



Állatkertben voltunk. És Ariánka mindig ilyen szépen ölelgeti a húgát :).

Iskolába kéne menni.

Ariánt iskolába kéne íratni. Mindjárt. Én meg még mindig vívódom. A körzetest már régen kizártam. Ezért megbeszéltük Apa legjobb barátjával, hogy hozzá bejelentkezhetünk és ha minden kötél szakad, akkor Arián a Kölcsey F. ált. iskolába fog járni itt Csepelen. De az egy versenyistálló. És én azt nem akarom. De másikra sem tudnám azt mondani, hogy hú, de jó. Ez legalább színvonalas.De alapvetően a magyar oktatás úgy rossz, ahogy van. Beadom a cuki gyerekem és nagy eséllyel kis stresszgépet kapok vissza. Persze, nagyon odafigyelek és támogatom. De ha adnak egy rakat leckét és szerencsétlen itthon is azt nyögi, akkor mit tudok tenni? Mondjam, hogy hagyd a francba, Fiam, menj és szaladgálj az udvaron, fedezd fel a világot, sokkal több hasznod lesz abból? Szívesen tenném.
Ha lenne évi másfél millióm, akkor tutira menne az amerikai Christian Schoolba. Nem szekálják szét a vallással, viszont magabiztos, boldog emberke lehetne, más világlátást kapna, folyékonyan tudna angolul, mehetne a világot felfedezni. Ki a jó büdös francot érdekel, ha nem tud nyolcféleképpen megoldani egy egyenletet??? De a kompetenciáit támogatnák, nem azt keresnék, hogy mit NEM tud.
Hátha addig még ránkszakad a bank. Mert akkor nem lesz egy délelőtt tanulós, délután tanulós, este tanulós, hétvégén tanulós gyerek. Hanem gyerek lesz, a szó szoros értelmében.




 

Dolgoznék már egy kicsit...

Holnap második körös interjúm lesz a Penny Marketnél. Nagyon remélem, hogy befutó leszek. Már nem is hittem benne, hogy valahol is találok a Tesco-hoz hasonló munkát, de úgy néz ki, hogy van még remény. Azért volt elkeseredés az elmúlt hónapokban, hogy miért is nem hívnak, miért nem kellek a cégekhez? Van 6 év tapasztalatom. Van két diplomám, nem is a rosszabbik fajtából. Van két felsőfoú nyelvvizsgám. Baromi jól teljesítettem az előző munkámban. Talán nem véletlen lettem asszisztensből osztályvezető, 150 emberrel, 5 év alatt, bár még az is lehet, hogy véletlen :). És nem vagyok egy hülye alak. És nagyképű sem akarok lenni, de fel vagyok háborodva!! Erre a legtöbb hely vissza sem jelez. Ahova behívtak (két pozira a Citibankba), az egyiknél a manager elment a cégtől és így lejjebb minősítették a pozit, ezáltal túlképzett lettem, a másiknál meg hiring freeze-t rendeltek el, a pénzügyi év végéig. Na, szuper. Persze, decemberben nagyon a fű sem nőtt, de azért egy-két helyre elküldtem az önéletrajzomat. Veszett nagy sikerrel :(. Néha szívesen beszélgetnék volt főnökömmel, hogy kösz szépen, kellettek nekem ezek az izgalmak és az interjú előtti stressz, de nem hibáztathatok mást. Így alakult az élet. Itthon lehettem, mikor Anyának nagyon nagy szüksége volt rám, és lehet, hogy még jobbat hoz az élet. Csak hozná már. Azt gondolom, hogy kínlódtunk már eleget. De ugyanakkor azt is tudom, hogy mi még a szerencsések között vagyunk, mert nem úgy rúgtak ki, hogy egy fitying nem volt a zsebünkben, hanem azért kihúztuk. Eddig. Mert most már szorít a cipő. Ajay kétségbeesve külföldön is nézegél és én, aki nagy lokálpatrióta vagyok, őszintén szólva elgondolkodtam, hogy tényleg nem érdemes-e, legfőképp a gyerekek jövője miatt, külföldben gondolkodni. Kevesebb stressz, jobb anyagi lét, tágabb perspektíva. Itt mi vár ránk? Rossz az oktatás. Rossz az egészségügy. Mi lesz így a gyerekekekkel?
Mindenesetre, most a holnapra koncentrálok. Miközben készülés helyett blogot írok :).
De még a Citit sem adtam fel, átalakult ott pár dolog, osztályösszevonások voltak, ezért álltak le a folyamatok. De a reményhal megy utoljára :))).