Hurrá, hurrá.

Naszóval. Dolgozom. Ami anyagilag jó lesz majd. Lehetnék kamukéró és mondhatnám, hogy élvezem, de nem. Csinálom, mert muszáj pénzt keresnem, és kedvesek a kollégák, a főnök, jó az iroda. Első 3 nap boltban dolgoztam, persze, véletlen sem Csepelre tettek, hanem P.lőrincre, ami azért volt nagy élmény minden reggel és délután, mert felbontották Csepelen a főutat és totál dugó volt, reggel, este, minden mellékúton is. Első nap még volt egy félórás elmélet, de tulajdonképpen 3 napig polcot töltöttem, dobozokat pakoltam, kedveskedtem a vevőkkel. Egyébként élveztem. De az tuti, hogy becsavarodnék, ha naponta ezt kéne csinálni. Mindig az a téma, hogy mi nincs a polcon és azt kell kihúzni, kipakolni. Őszintén nagyra becsülöm a kollégáimat, akik tök szar pénzért csinálják ezt napi szinten, látszik is rajtuk, hogy szét vannak hajtva.
Tudom, hogy egy elkényeztetett hülye, lusta macának tűnök, de nem ezért nem vagyok oda meg vissza a munkáért egyelőre. Hanem az idő miatt. Reggel 8-ra bent kell lenni. Persze, ez magával vonzaná azt is, hogy tök hamar otthon van az ember. De 5-ig bent kell lenni, ez azt jelenti, hogy a gyerekekért majd csak fél 6-ra fogok odaérni, edzésnapokon pedig esélytelen, mert fél 5-től már kezdődik Ariáné és így eleve Anya viszi majd őket, én odaérek, mikor odaérek. Szegény gyerekek bent lesznek fél 8-tól az oviban és majdnem utolsónak fogom elhozni őket. És ezért tökre sajnálom őket. Eddig máshoz voltak szokva, és tudom, hogy megszokják, de 10 óra az oviban, az sztem szívás. Még majd alakul, mert lehet, hogy érdemes lenne, hogy reggel Apa vigye be őket, de akkor meg későn fognak beérni, és addigra már mennek a foglalkozások. Azt meg nem mindig tudjuk letutizni, hogy ő menjen értük minden nap, hiába tud itthonról sokat dolgozni. És akkor még ott van az, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy ha már ilyen szuper jól elkezdtem az edzést a fitnessben, akkor folytatni is szeretném, heti háromszor. Valószínűleg az lesz, hogy amíg Anya ül a gyerekekkel kedden és csütörtökön edzésen, addig én is edzek. Így persze, lemaradok az ő edzésükről :(((((. Szóval, igen, beütött a valóság, mint oly sok embernek, hogy alig látom a gyerekeket, és tényleg örülök a hétvégének. A munkahely kultúrált, sokkal kisebb létszámú, mint a Tesco volt, külön kis irodánk van, 4 lánnyal dolgozom együtt, plusz a főnök. Egyik lány szülni fog, tehát 4-en leszünk összesen, májustól. Addig azért igencsak virítanom kéne valamit, de most még elég zavarnak tűnik minden. Nem azt a területet fogom vinni, amit korábban, ezért izgulok, hogy nagyon résen legyek és sehol ne rontsak, mert azért egy munkajogban, cégjogban igencsak oda kell figyelni. Ez persze így volt a korábbi területnél is, de azt már csuklóból nyomtam. Ah, abbahagytam a nyavalygást, mielőtt magamat is megutálom. Mert jó pénzem van, céges kocsim, és mégis fáj a szívem. Mert már nem a gyerekekről szól az élet. Legalábbis nem annyira :(.