Tesco.

Tudom, hogy egy mondattal is le lehet írni egy elbocsátás történetét, de azt hiszem, érdemel jópár sort a szitum. Decemberben eldöntöttük, hogy vissza kell jelentkeznem munkába, mert kell a pénz. Vissza is jelentkeztem. Felhívtam a jelenlegi vezetőmet, aztán januárban a HR-t is, mikor láttam, hogy sehol semmi történés. Oké, megnézik, mik a lehetőségek, hova és milyen pozícióba tudnak engem elhelyezni. Mert ugyebár a következők történtek, amíg nem dolgoztam. Azon túl, hogy megszültem a világ két legszuperebb gyerekét és élveztem velük minden napot :). Szóval, a helyettem lévő kolléganőt áthelyezték a Jogi Osztályra, ugyanúgy, ahogy az összes jogászt, immáron mindenki egy osztályon ült együtt, boldogan... Aztán őt kirúgták és nem vettek fel helyette mást, de nem is ugyanaz volt a pozija, mint nekem, tehát az én szempontomból nem olyan releváns. Csak leírom :). Szóval, ment a tökölés. Merthogy a kormány törvénybe foglalta, hogy minden nagyobb kereskedő cégnek rendelkeznie kell ún. Fogyasztóvédelmi referenssel, minden olyan megyében, ahol van kisker. egység. Tesconál ez minden megyét jelenti Mo-n. Neveztek is ki minden megyében egy-egy embert. Ezeknek az élére jöhettem volna, hogy összefogjam, segítsem őket, a hatóságoknak elég legyen csak hozzám fordulniuk, ha valami infóra van szükségük. Ugyanis, egyedüliként  Tescoban, jogászként dolgoztam az összes jogszabállyal, ami a pozíció betöltéséhez szükséges. De ezt az angol vezetéssel el kell fogadtatni, hiszen összefogó személyről nem szól a jogszabály, tehát extra költség. És akkor még mindig kérdés volt, hogy hova kerüljön a pozi? A régi osztályomra, a Minőségbiztosításra? Nem akarták, valszeg a felelősség miatt nem. Mert akkor az osztályhoz tartozó emberekhez helyezték volna át a megyei munkát is. A Jogon már annyian vannak, hogy az angol Jog nem enged új embert. És még lett volna egy osztály, ahova az addig kinevezett emberek tartoznak.
Sikerült 4 hónapig tökölni a szitun. HR nem mond semmit, többiek nem tudnak mit mondani. Jóbarátaim és kedves volt kollégáim próbáltak segíteni, de mivel nem ők jártak az illetékes vezetői megbeszélésre, hogy elfogadtassák a pozíciót, így tul. képpen a volt főnöknőm (Min. Bizt.) és a harmadik osztály vezetőjének kezében voltam.
Egyik pénteki napon áprilisban felhívtam a HR-t, hogy bejönnék, leadni papírt és elintézni valamit. Ekkor elém toltak egy közös megegyezésről szóló papírt, előadva, hogy nincs számomra pozi, nem sikerült engedélyeztetni, amit szerettek volna. He????? Ja, amúgy elrontottátok rajta a dátumokat, helló! Oh, akkor ki kell javítanunk... Akkor nem lehetne, hogy hétfőn újra bejöjjek? Oké, akkor legyen úgy. Hazafele pár telefon. És akkor egyik régi jó kollégám ment és átrendezte a HR-t, tekintve, hogy egyáltalán nem volt még akkor döntés, hiszen a téma nem is került még terítékre 4 hónap alatt a vezetői megbeszélésen. Így a HR leállította a kirúgásomat, mondván, megvárjuk, mit mond az április végi vezetői megbeszélés.
És az én volt főnöknőm kapta a feladatot, hogy prezentációt készítsen és előadja a főnököknek, miért is kell ez a pozi. Khm.
Én már előre mondtam, hogy az ő keze lehet a dologban a kirúgásnál. A HR nem találja ezt ki egyedül, és a többiek nem tudtak róla. Mint kiderült, nem tetszett neki, hogy beterhelték neki a bérköltségemet. Vagy nem tetszett neki, hogy annak idején engem kellett felkérnie, hogy míg ő elmegy szülni, helyettesítsem és most, hogy visszajönnék, megint veszélyben érezte magát? (egyébként feleslegesen...) Vagy az nem tetszett, hogy volt egy nem túl vidám telefonbeszélgetésünk annak idején, mikor megkaptam a vezetést, erre ő elkezdte emailben és telefonon instruálni az akkor már én embereimet és felhívtam, hogy lesz szíves ezt abbahagyni?? Nem tudom. De ő, aki mindig mindent igyekszik betartani és követi a szabályokat, olyan bátor lett, hogy nem készített prezentációt és nem vitte be a megbeszélésre. Így döntés sem született.
De nekem időközben lejártak a kiadott szabadságaim, és máj. 6-án el kellett volna kezdenem dolgozni. De ekkor már rég a közös megegyezést szerettem volna inkább. Ezek után? Így is lett, hétfőn aláírtuk a közös megegyezést, a cég annyira próbált fair lenni, hogy még 6 hónapig állományban vagyok, tehát nem leszek munkanélküli. Közben el tudok helyezkedni. Lehet, hogy egy nap megköszönöm neki (akitnemnevezünknevén), amit tett (illetve nem tett), ha sikerült sínre kerülnünk. Most nem vagyok elkeseredve, mert anyagilag nem jártam rosszul és még bealakulhat valami sokkal jobb is. Mert van ennél jobb. Két gyerek mellett nyugodtabb helyen is dolgozhatok majd. Time will tell.

Eddigi legszomorúbb beírásom.

Megtörtént a szörnyűség, ami tudtuk, hogy bekövethezhet, de mégsem akartuk elhinni. És nem hisszük azóta sem. Drága Apukám, Ariánka és Bindi drága Papája és persze drága Anyukám párja, szerelme, itthagyott minket. Nincs már. Március 9-én a teste feladta a harcot a rákkal. Remélem, hogy neki ez így jobb, és tudom, hogy nekünk is bele kellene ebbe nyugodni, és "örülni", hogy nem szenved. Annak persze örülünk. De annak, hogy ez az egész megtörténhetett, hogy ennyit kellett vívódnia, szenvednie, és még a vége is gyötrődés volt neki, na erre mondom, hogy nincs igazság a Földön. Amikor egy ilyen ember, mint ő, aki mindig azt nézte, hogy kin hogyan segíthet, a szívét odaadta volna bárkinek, kedves, udvarias volt, művelt, tájékozott, mindenben számíthattunk rá, szerette az életet, a zenét, a mulatást, a családi összejöveteleket és mindenek fölé helyezte a családját, szóval, neki ilyen rövid élet jutott, ennyi szenvedéssel, akkor menjen a világ a jó büdös francba! Eddig nem is nagyon volt kedvem írni, most is nagyon fáj, egyszer még hosszabban leírom, mi történt, azért, mert szeretném, ha a gyerekek tudnák, és tudom, hogy az évekkel megkopnak az emlékek, így annak az utolsó estének az emléke is, de emlékezni szeretnék. Mert kell. Mert ő megérdemli. És mert az elkövetkező 20-30-40, ki tudja, hány évben, nélküle kell élnünk és csak az emlékek maradnak nekünk. Neki pedig az sem. Nem lehet itt, hogy beszélgessünk, nem kérdezhetek tőle, pedig annyi mindenben tanácsot tudott nekem adni, józan meglátásai voltak, ha csak megemlítettem valamit, már elkezdte foglalkoztatni a dolog és intézte nekünk. És bár nem édesapám volt, mert 4 éves korom óta van velünk, de mégis olyan édesapám volt, akit minden gyerek kívánhat magának. A szívébe fogadott, szeretett, jobban egy Apa nem szeretheti a gyermekét. Én pedig soha nem kívánhattam jobb Apát magamnak. Március 13-án lett volna mindössze 63 éves.