Még ez is.

Ja. Még a munkakezdéshez. Én ritkán vagyok beteg. Múlthét vasárnap elmentünk a Várba március 15-ézni. Bekajáltam valami csirkés kaját. Egész éjjel hánytam, reggelre szinte tántorogtam. De nem mondhattam a főnökömnek, hogy első nap nem tudok jönni dolgozni. Végigcsináltam a napot, bár már minden tagom fájt, mire hazaértem. Közben persze a gyerekek is letaknyosodtak, Anya volt velük egész héten, nagyon szépen ellátta őket, játszottak, ettek-ittak, nagyon jól érezték magukat. Mert persze mikor legyenek ők is betegek, ha nem ilyenkor???

Hurrá, hurrá.

Naszóval. Dolgozom. Ami anyagilag jó lesz majd. Lehetnék kamukéró és mondhatnám, hogy élvezem, de nem. Csinálom, mert muszáj pénzt keresnem, és kedvesek a kollégák, a főnök, jó az iroda. Első 3 nap boltban dolgoztam, persze, véletlen sem Csepelre tettek, hanem P.lőrincre, ami azért volt nagy élmény minden reggel és délután, mert felbontották Csepelen a főutat és totál dugó volt, reggel, este, minden mellékúton is. Első nap még volt egy félórás elmélet, de tulajdonképpen 3 napig polcot töltöttem, dobozokat pakoltam, kedveskedtem a vevőkkel. Egyébként élveztem. De az tuti, hogy becsavarodnék, ha naponta ezt kéne csinálni. Mindig az a téma, hogy mi nincs a polcon és azt kell kihúzni, kipakolni. Őszintén nagyra becsülöm a kollégáimat, akik tök szar pénzért csinálják ezt napi szinten, látszik is rajtuk, hogy szét vannak hajtva.
Tudom, hogy egy elkényeztetett hülye, lusta macának tűnök, de nem ezért nem vagyok oda meg vissza a munkáért egyelőre. Hanem az idő miatt. Reggel 8-ra bent kell lenni. Persze, ez magával vonzaná azt is, hogy tök hamar otthon van az ember. De 5-ig bent kell lenni, ez azt jelenti, hogy a gyerekekért majd csak fél 6-ra fogok odaérni, edzésnapokon pedig esélytelen, mert fél 5-től már kezdődik Ariáné és így eleve Anya viszi majd őket, én odaérek, mikor odaérek. Szegény gyerekek bent lesznek fél 8-tól az oviban és majdnem utolsónak fogom elhozni őket. És ezért tökre sajnálom őket. Eddig máshoz voltak szokva, és tudom, hogy megszokják, de 10 óra az oviban, az sztem szívás. Még majd alakul, mert lehet, hogy érdemes lenne, hogy reggel Apa vigye be őket, de akkor meg későn fognak beérni, és addigra már mennek a foglalkozások. Azt meg nem mindig tudjuk letutizni, hogy ő menjen értük minden nap, hiába tud itthonról sokat dolgozni. És akkor még ott van az, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy ha már ilyen szuper jól elkezdtem az edzést a fitnessben, akkor folytatni is szeretném, heti háromszor. Valószínűleg az lesz, hogy amíg Anya ül a gyerekekkel kedden és csütörtökön edzésen, addig én is edzek. Így persze, lemaradok az ő edzésükről :(((((. Szóval, igen, beütött a valóság, mint oly sok embernek, hogy alig látom a gyerekeket, és tényleg örülök a hétvégének. A munkahely kultúrált, sokkal kisebb létszámú, mint a Tesco volt, külön kis irodánk van, 4 lánnyal dolgozom együtt, plusz a főnök. Egyik lány szülni fog, tehát 4-en leszünk összesen, májustól. Addig azért igencsak virítanom kéne valamit, de most még elég zavarnak tűnik minden. Nem azt a területet fogom vinni, amit korábban, ezért izgulok, hogy nagyon résen legyek és sehol ne rontsak, mert azért egy munkajogban, cégjogban igencsak oda kell figyelni. Ez persze így volt a korábbi területnél is, de azt már csuklóból nyomtam. Ah, abbahagytam a nyavalygást, mielőtt magamat is megutálom. Mert jó pénzem van, céges kocsim, és mégis fáj a szívem. Mert már nem a gyerekekről szól az élet. Legalábbis nem annyira :(.

Boldog születésnapot.

Drága, drága Apukám!
Ma lennél mindössze 64 éves. Nem tudunk Veled már ünnepelni. :(((((
Lehet, hogy azért, mert tudtam, hogy jön a szülinapod, vagy tényleg van valami ezzel a misztikus világgal, de itt voltál velem szerda éjjel álmomban. Nagyon fájt elengedni Téged, még álmomban is :(.
Nagyon, nagyon szeretünk.

Egy év.

Ma egy éve, hogy Apa meghalt. El sem hiszem. Egy éve tudom, hogy mi az az igazi fájdalom, a düh, hogy nem tudsz semmit tenni, tehetetlen vagy és le kell nyelned a történéseket. Mindennap itt van a gondolataimban, érzéseimben, minden nap végigfuttatom a fejemben az utolsó napokat, a halála napját, a kórházat, a mosolyát, szavait, tanácsait. Fogom az autó kormányát és eszembe jut, hogy ezt ő is fogta, elmegyek az utolsó körös interjúra abban a fekete ruhában, amit a temetésére vettem, mert, bár nem hiszek a halál utáni semmilyen misztikumban, de azt gondolom, hogy akkor velem van, támogat, és milyen büszke lenne rám. Mindig az volt, mindig büszkélkedett, imádott. Talán jó is, hogy ő már nem tudta, hogy nem dolgozom, hogy kínlódom a munkakereséssel. Ő ezen szétidegeskedte volna magát, aggódott volna, hogy mi lesz, hogy boldogulunk, miért nem megyünk már külföldre? Nincs itt, sok dolgot nem tudok már megkérdezni tőle, hova vitte a kocsit mindig szervízbe, mit szórt le először, a fűmagot vagy a tápot, hol vegyek biciklit, ezt hogy kell csinálni, azt hogy kell csinálni, segítsen dönteni az ő higgadtságával, tegyen helyre, ha kell. Már sosem lesz rá lehetőség :(((((((((((((((((((((((((((((((. NEM TUDOM FELFOGNI!!!
Úrég, hogy tud ez fájni. Már semmi nem olyan, mint volt, mégis minden megy tovább és folyik normál mederben és ez szinte felháborító. Mert azt érzem, hogy a világnak meg kellett volna állnia, mert ő távozott belőle. Nincs igazság.

Kölcsey lesz az.

Döntés megszületett. Megnéztük, amit lehetett, hogy biztosak legyünk abban, amit a szívünk diktál és átbeszéltük Ajayval, hogy mi legyen, ő is egyetért. Ariánka a Kölcseybe fog járni. Keményebb, de vidámabb, játékosabb, érdekesebb órákat tartanak a kedvesnek tűnő tanárnénik. Lesz valszeg követelmény, de marha jó agyú gyerekünk van és segítünk is neki, ha kell.
Jaj, drágám, iskolába fogsz menni. A szívem szakad meg. De kicsit meg is nyugodtam, hogy lerendeztem magamban a dolgot.

Vééééééééééééééééééééééégre!

Ez az el sem hiszem már kategória! Ma felhívott a Penny, hogy szeretnék nekem felajánlani a munkát! Elfogadták a fizuigényem, kocsi és telefon. JIPPIIIIIIIIIIIIIIIJÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ! Hihetetlen, hogy 6 év után dolgozni fogok és az is, hogy mennyit kellett szívnom, mire munkát találtam. Persze, az utolsó utáni pillanatban, de még menthető állapotban vagyunk anyagilag, sztem direkt játszik velem a sors. Viszont itt lehettem Anyának eddig és imádtam a 6 évemet, még akkor is, ha annyi szomorúság és küzdés is jellemezte. De azt, hogy közben két babám lett, akikkel itthon lehettem, soha a világon nem cserélném le semmiért. Majd még írok egy jajdesajnálomhogyvégetértagyeses6évem, siránkozós posztot is :).

Pörgős szerda.

Ma 3. körön voltam interjún a Pennynél. Ájvé. De pozitív élmény volt, a HR igazgató, Ügyvezető Igazgató és Jogi Igazgató beszélgettek velem. Főleg az Üv., aki a Jogi I. felettese. Szépen végigvezette a beszélgetést, rákérdezett dolgokra az önéletrajzomból, gondolom, hogy nem bullshiteltem-e olyasmikkel, hogy pl. stratégiai megbeszéléseken vettem részt, milyen adminisztratív terhek, milyen fogyvéd. krízishelyzetek, amiket levezényeltem. Úgy láttam, elégedettek a válaszaimmal, velem. De majd választ adnak. Ha igen, ha nem. Megint várni. Olyan nehéz. Ugyanakkor fura is belegondolni, hogy mi lesz, ha dolgozom. Sok minden változik majd az életünkben. De mostmár nagyon kellene, hogy legyen munkám.
Ma van Ariánka névnapja. Megpuszilgattuk, boldog névnapot kívántunk. Tetszett neki, hogy ma ő az ünnepelt. Persze, csak este tudtam, mert reggel iskolai nyílt napra mentem és siettem, már 8 előtt ott kellett lenni a Katonában (ahol egyébként két totál hideg tanárt megnézve, el is jöttünk, mert a régi, dögunalmas iskolai évek jutottak eszembe róla, ahol nem örömből, hanem kötelességből tanulnak a bezöldült gyerekek), hagytam őket aludni, mert kedden foci/torna volt, csak úgy horpasztottak reggel, nem volt szívem felkelteni őket. Ünnepelni valszeg vasárnap fogunk, Kriszék is jönnek és Anya is, közösen tervezzük, hogy biciklit adunk neki.
Ugyanis ez a kis ügyes tündér megtanult bicózni! Nem, nem tőlünk. Bántott is a dolog eleget, hogy még meg sem tanítottam Ariánt biciklizni. Ő nem volt rest, ősszel felült az oviban egy bicóra és megtanult 1 nap alatt két keréken menni. Ennyi :). Imádom. Úgyhogy, mivel ultra kicsi a régi bicója és a nyakában van a térde, de mégis teker veszettül, kitaláltuk, hogy kapjon egy megfelelő méretűt. Szerintünk nagyon boldog lesz :).