Bindi szeme.

Bindi vasárnap hajnalba összeragadt szemmel kelt. Lejöttünk, kamillázás, szerencsére volt szemcseppünk Ariántól, egy nap alatt helyrejött. Aztán köhögés, orrfolyás, most hurutos, ekkora gyereknek köptetőt nem adunk, igyon sokat. Oké. Nagyon, nagyon, de nagyonnagyon remélem, hogy vége a rohadt betegeskedős undorító időnek és jön végre a tavasz!!!!!!

Debrecenbe kéne menni...

Nem, nem vettünk pulykakakast. Viszont lehajtottunk Debrecenbe és vissza múlthét szerdán. És elég sz*ra sikeredett az utunk. De rokonoknak kellett segíteni, nem volt más út. Anya, Bindi, Arián, aki épp itthon volt betegszabin, de már jól volt (gondoltuk) és én. Nyirkos, szemerkélős, néhol nem csak szemerkélős idő, rossz látási viszonyok, emiatt óvatos vezetés, de leértünk. Anya kiszáll, megy ügyet intézni, mi nekiállunk Debrecen főterén sétálni. Jól elvagyunk, még interview-t is adok egy rádiónak, hogy mi a véleményem a mai fiatalok mivel töltik a szabadidejüket, aztán menjünk vissza az autóba, mert kezdünk fázni.
Arián akkor már másfél hete itthon volt. Előző hétfőn haza kellett hoznom hamarabb az oviból, mert kötőhártyagyulladása lett. Aztán kezdte a "szokásos" száraz köhögést, hörgőtágító, hurutos köhögés, orrfúlyás, helyreállás. Ekkor jött a szerda.
Visszaszállunk a kocsiba, Arián nekiáll köhögni. Nagyon. Semmi nem segít. Hörgőtágító nincs nálunk, hiszen már nem szedte. Elkezd hányni, ájvé. Sok hányás után kicsit alábbhagy. Meddig kell még várni, ekkor már egy órája köhög és már 3 órája várunk. Jön az sms, hogy még kell kicsit. Na, akkor láttam a sarkon egy kis bisztrót, üljünk be enni. Bemegyünk, gyerek megint nekiáll köhögni, asztalra hány, még jó, hogy nem sokan voltak, háttal is ültek, nem vettük el full az étvágyukat. De sajnáltam ő nagyon, nem bírta megint abbahagyni, már hótra izzadt a kis feje. Azért ő enne abból a sajtos hamburgerből. Legalább lesz benne kaja. Felét megeszi. Megint nagyon köhög. Menjünk. Bindi sz*ik enni, mint sokszor mostanság, megviselik őt a betegeskedések, hiába csak kis köhögés néha, de olyankor mindig kevesebbet eszik. Gyógyszertárba be, adjanak valami köhögéscsillapítót, mert ez a gyerek Bp-ig még megpusztul. Adtak. Nem nagyon hagyta alább, de úgy félórával indulás után végre elaludt, megnyugodott. Doki este 8-ig rendel, fél 8-ig lehet bejelentkezni, 7.25-kor berohanunk, nézze meg, nem akarom, hogy végigköhögje az éjszakát. Utálatos dolog ez a köhögés. Na, mostmár nem csak szirup, hanem befúvós hörgőtágító. Szuper. De ez segített. El kell mennünk pulmonológiára, mert asztmagyanús a gyerek. Szuper. Biztos a tápszer. Nem kapott elég anyatejet. Az én hibám. Amúgy meg ki tudja :(. Nagyon sajnáltam szegénykét.
Egyelőre megegyeztünk pulmonológiával, hogy ha megint nekiáll így, akkor aznap megvizsgálják, de mostmár valószínű, hogy elmúlik ez a nyirkos idő és lehet, hogy csak ősszel kell mennünk. Lehet, hogy csak érzékenység. Mert azért fulladni nem szokott. Remélem. Jaj. Az én tökéletes gyerekem. És olyan szépen viselte, egy nyikkja nem volt. Imádom.

Farsangoltunk is ám.

Én kisbabámnak megint eljött a farsang ideje. Én nagyon lelkesen álltam a témához, mondván, ha Arián valami épkézláb ötlettel áll elő, akkor megpróbálom összeeszkábálni én magam. Mert az olyan rendesanyukás :). Aztán akart ő betontömb lenni, Dóri barátnőjével az oviban megbeszélték, hogy ő lesz sín, Dóri ütköző. Szóval, volt itt minden, csak megvalósítható ötlet nem. Aztán a farsang nagyon közeledtével elővettük a korábban kapott jelmezeket. Ez egy inkább pizsamának tűnő Pókember és egy Wall-E jelmez volt. Ez utóbbit gyerekem ugyebár nem ismeri, én is csak láttam már, hogy hogy néz ki. Nem lenne túl autentikus. Majd esetleg jövőre, ha addigra megnézzük és megszeretjük :). Pókembernek eléggé állt a zászló, aztán utolsó pillanatban csak evett a penész, hogy mi van, ha mindenki tök szép cuccban lesz, ő meg ott bénázik ebben, nem lehet, enyim gyerek álljon helyt. És akkor, már egy hetes online jelmezkölcsönző kutatás után (ebből asszem kiderül, hogy viszonylag hamar feladtam nagy terveimet a saját készítést illetően) találtam egy nagyon klassz kis kölcsönzőt, hölgyike maga varrja a jelmezeket, Szentendrén :), és sehol nem találtam korábban, itt pedig volt Sam a tűzoltó!!! Oh, jeeeeeeeeeeee. Ez kell nekünk. Van? Tud adni? Mikorra kéne? Hááááááát, holnapra :). Oké, akkor ma jöttök, elviszitek, holnap hozzátok vissza. Bindi és Anya kocsiba bepakol, Sz.endrére lehajt, jelmezt beszerez. Arián oda és vissza volt, egész este elemlámpával meg baltával nyomta, ami ugyebár a tűzoltók fontos kiegészítője. Bindikém a baltát ugyan már a kocsiban megrágta, de sztem nem vették észre a végén. Szóval, csinos, fess és főként boldog tűzoltót vittem másnap az oviba.
Ez volt csütörtökön, péntekre pedig Pizsama partyt és Crazy hair napot hirdettek. Focis pizsi, mamusz fel, gyerek haja betupíroz, fél doboz hajlakkort ráfúj (Aaaaanya, ne fújj több gááááááázt!!!) és mehetett is vagánykodni a drágám. Na, erről is beszámoltunk :).

Arián majdnem Pókember lett.

 Aztán mégsem:

 Hanem ilyen csinos kis tűzoltó:

 Megcsodálták a szerkóját:

 Egy tűzoltónak nagyon kell az energia:

Ha már volt orvosnál jártunk 1., akkor itt a 2. Meg 3., meg 4. :(

Ariánkám és Bindikém is rendesen kiveszi manapság a részét a tavaszi getheskedésből.
Amikor írtam, hogy Ariánkával orvoshoz járunk, akkor Bindivel is kalandoztunk. Egy szerdai napon belázasodott, másnap vittem dokihoz, nem látott semmi különöset, de kérte, hogy csináljunk vizelettesztet, nehogy valami húgyuti fertőzése legyen a lánykának.
Ez ugyebár azt jelenti, hogy vizeletmintát kell levennem a gyerektől. Oh, megy az, osztottam mindig az észt a barátoknak, ismerősöknek, hogy hogyan kell levenni fiúnál, könnyű rátenni a mintazacsit, kis hajszárítóval aztán ráfújsz és már jön is a minta. Nemúgy Bindi. Először is, nagy fizikai ellenállásba ütköztem. Néha már én voltam zavarba, hogy feszegetem a kis lábát, hogy lesszíves szétnyitni, hogy ráragaszthassam azt a nyavalyás zacsit. Aztán ha ez sikerült is, ő közölte, hogy nem fog belepisilni. Ez lehetett attól, hogy csíphetett a vizelete, de attól is, hogy dafke, eldöntötte, ő nem fog. Első nap úgy 45 perc próbálkozás után feladtam, hogy ennyi, itt nem lesz vizeletminta, péntek délelőtt volt, Bindit keltettem korán, hogy levegyük a mintát. Apukám átjött, hogy bevigye a mintát, mondtam, hogy ne haragudjon, de nem lesz minta. Nem aggódtam különösebben, majd akkor hétfőn leadunk. Aztán észrevettük Anyával koradélután, hogy sziszeg, ha pisilnie kell, tudtuk, hogy itt valszeg valami nem oké. Dokibát felhívtam, vigyük be a gyereket a Heim Pálba, ott majd leveszik neki a mintát, mert ha tényleg fertőzés, akkor abból egy hétvége alatt vesemedencegyulladás lehet. Na, megijedtem. Attól, hogy hogyan is veszik ott le a mintát. Úgyhogy elkezdtem megint küzdeni Bindivel. Vagyis ketten kezdtünk Anyával. Volt itt minden. Gyerek lábára, micsodájára fújás hajszárítóval, gyerek kádbaállítása, hátha a víztől megindul, vízcsorgatás a füle mellett, rimánkodás, magyarázás, hogy lécci, lécci, Bindike, kell az a minta. Nem és nem. Másfél óra után új zacsi felragaszt, irány be a kórházba. Természetesen férjuram aznap későn jött, elérni nem tudtam, mert rossz volt a telefonja, Anya színházba ment, így Arián ott volt Anyáéknál, gondoltuk, hamar megjárom, majd viszem haza. Hát, nem.
Majd' 1 óra várakozás után hívtak be minket, és közölték, hogy amíg nincs minta, nem tudnak mit mondani. Direkt kértem, hogy nézzék meg, jól ragasztottam-e fel a cuccot, nehogy mellémenjen. Oh, ez tökéleten. Szuper! Mondanom sem kell, hogy úgy 40 perc után Bindikém pisilt egy jó nagyot, a pelenkába. Hú, de ideges lettem. Meddig leszünk még itt, ekkor már elmúlt 7 óra, Anyukám és a szomszédunk már visszafordultak a színházból, hogy Arián ne maradjon Apára, aki elég fáradt volt, nem jól érezte magát. Új zacsi fel, megint várunk. Szerencsére úgy 20 perc után megint kaptam mintát Binditől, (itattam is rendesen a kis drágát! :), leadtuk, vártunk. Vittem, hoztam a mintákat, megint 1 óra múlva behívtak, hogy yes, tényleg fertőzésünk van. Bent kell maradni vénás kezelésre. Na, ne tegyék már, bent nem maradok, az tuti. Oké, akkor vegyünk vért, megnézik, mennyire súlyos a cucc, lehet, hogy elég az otthoni gyógyszer. Branül a kis csuklójába, volt ám ordítás, a szívem szakadt meg a gyerekért. Nem gondoltam, hogy nála is kiakadok, mert vele már eleve higgadtabban kezelem a betegeskedős dolgokat, de igencsak hányingerem lett az idegtől, ahogy nyugtatgattam, ő meg csak üvöltött és kiabált hogy "aú, fáj!".
A lényeg a lényeg, még egy óra várakozás, elég a gyógyszeres kezelés, otthoni antibiotikum, mehettünk haza. Este 10.30 volt. Ariánka már egyfolytában azt mondogatta itthon Maminak, hogy tuti, hogy Anya és Bindi nem jönnek haza, ő tudta, és mondjuk meg az orvosoknak, hogy gyorsak legyenek, mert ő nagyon vár minket haza. Szegénykém. Annyira féltékeny, és sztem azóta, hogy Bindivel a születésekor bent voltunk, fél is, hogy egyszercsak eltűnök a lila ködben vele. És ez megint felveti bennem a kérdést, hogy milyen anya is vagyok én, hogy a gyerekem nem biztos benne, hogy mindig visszajövök hozzá? Ááááááááááááá!!!!

Újra itt!!!

Mivel nem engedte a blogspot, hogy képeket tegyek fel, mondván, hogy tele a limitem és vásárolnom kell még tárhelyet, kicsit megorroltam. Nem azért az 5 dollárért, amibe került volna, hanem mert meg kell hozzá adni a bankkártyaszámot, stb., ezt pedig nem szívesen teszem online. Így nem sok kedvem volt írogatni, képek nélkül. De ma tettem egy próbát és hopp, megjelentek a képek. Ezek most engem vagy elfelejtettek, vagy rájöttek, hogy ne szívózzanak, mert akkor nem írok, vagy 100 másik ok. Szóval, lássunk pár eseményt, mert azért történnek ám dolgok minálunk.

Kis városligeti séta. Kacsaetetés volt a cél, de annyira para volt, ahogy a gyerekek a tó partján álltak, hogy arrébb mentünk inkább játszóterezni. Azért egy fotó erről, ahol Ariánkám véletlen sem vág normális fejet, mostanság nem nagyon szereti, hogy mindig fotózás van. Pedig nincs is mindig fotózás :).

Emese Domibébije és Ariánka legjobb barátja is betöltötte immáron a 4. életévét. Megköszöntöttük, a képen királylányka, avagy Miss Önálló, aki eleszegetett magának, amíg a fiúk eszetlenül kergetőztek.

Ilyen veszélyes motoros bandával kelek én már manapság útra, mert Bindikém is rákattant a motorozásra, és "mocizni" felkiáltással ül a kicsi mocinkra.

Megint Miss Önállóság. Aki néha ruhacserét igényel, mert nem engedi magát etetni, de esetenként meggyűlik a baja a kajával. De a lényeg mindig elfogy :).